Létezik-e a Mikulás?
Tudom, nagyon nehezen fogjátok elviselni e sorokat...
III. pont (ezen kívül még 2 lesz)
A Mikulásnak 31 órája van az ajándékok kézbesítésére (figyelembe véve az időzónákat, a Föld forgási sebességét és azt, hogy keletről nyugat felé viszi az ajándékokat), ez azt jelenti, hogy másodpercenként 967,7 családhozlátogat el.
Vagyis minden keresztény családnal, ahol legalább egy jó gyerek van, a Mikulás egy ezred másodpercet tölt el. Ez idő alatt leparkol, kiugrik a szánjából, lecsúszik a kéményen, megtölti a zoknikat, a maradék ajándékot a fa alá teszi, megeszi a kikészített édességet, felmászik a kéménybe, vissza ugrik a szánjába, majd átrepül a másik házra.
Ha mind a 108 millió megállást egyenletesen osztjuk el Földünk lakott területein (ami természetesen nem igaz, de jelen esetben egy kis egyszerűsítést talán megengedhetünk), akkor 1,18 kilométerenként van egy család. Így a Mikulás 128 millió kilométert utazik 31óra alatt.
Ekkor még nem számoltuk azt, amire naponta legalább egyszer minden embernek szüksége van, illetve az evést sem.
Ez tehát azt jelenti, hogy a Mikulás szánja 1147 km/sec sebeséggel halad, ami a hang levegőben mért sebességének 3455-szöröse. Összehasonlításképpen megjegyzem, hogy a leggyorsabb emberi kéz alkotta jármű, az Ulysses űrszonda 43,8 km/sec-es sebessége nagyon gyenge a Mikulás szánjának sebességéhez képest.
Mellesleg egy átlagos rénszarvas 24 km/óra (6,66 m/sec) sebességre képes (ha nagyon hajszolják).
Ezt a bejegyzést Te is gyorsan megírhattad volna fantasztikus blog bejegyzés-készítő felületünkön. Regisztrálj 10 másodperc alatt és már publikálhatsz is! Ne törődj a körülményes blog motorokkal többé!

